Útibeszámolók 5. - Kalimera! - Lóháton Zakynthoszon

A Lóháton a világ csapata, nem csak az online térben vezeti rá az ifjakat, és lélekben ifjakat a lovassá válás élethosszig tartó alázatos útjára, hanem egy gödöllői lovardában is. Az utazás a lótrágyától elvezet sokak bakancslistájáig, a tengerparti lovaglásig. 2022. nyarán oda vezette a csapatot a lovasok iránytűje, ahol a kék szín összes árnyalata lakik. Egy kis görög szigetre, Zakinthoszra.

Kalimera! A köszönés, amelyet önkéntelen mosoly kísér, tengerillat, az olajfák rengetege és az időtlenség ígérete, ráadásul ingyen is van. Talán nem is lehet kimondani szomorúan és nem lehet a mosolyt sem rejtegetni mikor elhangzik, és együtt jár aa jókedéllyel is. Zakynthoson, a görög szigetvilág mindenkék ékszerdobozán a teknősöké a főszerep, de nem csak ők hordozzák az időtlenség üzenetét. Különleges vizilovak is kísérik az ide látogató lovasokat.Na ,nem olyan hagyományos vizilovakat kell elképzelni, hanem pont olyanokat, mint amilyenek a Kárpát-medencében élnek, csak ezek a tengerben is úsznak. Egy őszinte, élettel teli időtlen utazás napkeltétől napnyugtáig lóháton, ló mellett úszva és lovasként gyalogosan. Ez a balatonnyi kis görög sziget ezt nagyon tudja és meg is tudja mutatni, életreszóló élményekbe csomagolva.

Vajon itt tényleg másképp süt a Nap is? Merülhetne fel a kérdés az emberben, és a válasz sem várat magára sokáig. Igen, másképp. Sőt. Egy kicsit olyan hangulatot áraszt a sziget, mintha minden idelátogatónak járna egy ecset, mellyel szabadon festhet a kék összes árnyalatából, miközben megpihenteti a szemét fehér házak oldalán lehulló ciklámen

virágzuhatagon. Lehet, hogy olyanok is akadnak akik zölddel is alkothatnak, és hanyagul felfesthetnek egy égig érő pálmafát, vagy olajfaligetet vagy valami örökzöldet. A színek világában azonban a kék egészen biztosan Zakynthoson lakik. Ég-, türkiz-, indigó-, tenger-, baba-, világos-, sötétkék és még vagy ezer árnyalatban.

A kékek itt minden reggel újjá is születnek. A csillagos égbolt alatt itt is fekete minden, csak a Vénusz fénylik a horizont felett és a Hold, mely ezüstösen csillan meg a fekete víztömegen. Aztán menetrendszerűen előbújik a Nap. Nem kapkod és akkurátusan minden kéket újra a helyére pakol a Jón-tenger környezetében, csak előtte átvezet a sárgán, majd a narancssárgán is, aranyos csillogással fűszerezve. Nincs ki számon kérje rajta, ha egy-egy árnyalat hiányzik, vagy hanyagságból összemosódik egy másikkal, de egészen biztosan az összes kéket elpakolja este a fény a helyére, hogy aztán reggel elő tudja ismét venni. Hiánytalanul.

A tengerparti lovagláshoz és a lóúsztatáshoz kicsit el kell szakadni a tengertől, hogy aztán újra visszatérjen az ember. Fél kilenc az előírt időpont, a magyarok elsőnek érkeznek, mert komolyan is veszik, de azért van aki üdvözölje a népet. Senki sem siet sehova. Egy éles női hang csal mosolyt az arcokra egy kis idő múlva, amely angolul szólal meg:

- Tudom, hogy késtem! Rúgjál ki, akkor legalább mehetek haza! Ha nem rúgsz ki, megteszem ma is ami tőlem telik, de ha kirúgsz, akkor boldogan most hazaindulok! - a párbeszéd másik felét nem is lehetett hallani, csak olyan orr alatt motyogós férfihang hallatszott valahonnan, miközben a hátasokat előhozták és elkezdték nyergelni őket. Sejthető volt, hogy nem először hangzik el ez az egyoldalú párbeszéd. Szépen lassan teltek a percek, aztán valahogy minden megtörtént a maga idejében. Megérkezett mindenki, választott magának kobakot, kifizette az élménydíjat, felnyergelődtek a lovak és befordultak a kísérőautók is, mert abból is volt legalább kettő, de inkább három, döntő többségében jobbkormányos. A jelszó mindig “Kata” volt. Akik “Katától” jöttek, azok elsőnek kaptak lovat, külön figyelmet, dicséretet, elsőnek úsztak és a végén megköszönték nekik mosolyogva, hogy kivételesen a lóvezetőknek és a lovaknak is jó és élvezhető napjuk lehetett.

A lóúsztatás Zakynthoson is egyedülálló program. A tengerhez, a tengerbe sokakat levisznek, viszonylag olcsón, de ez a fajta a szervezettség, hozzáértés, kedvesség ott sem általános. Ahogy az úszás, úsztatás sem. A vezető lovak fehér kantárban telivérgyanús ábrázattal vezették végig a lovas csapatot a városon. Az autóút mellett, autóútnyi szélességben vezetett út, egyébként közvetlenül a reptér mellett. A közvetlen ebben az esetben szó szerint értendő, ugyanis hozzávetőlegesen a főúttól, illetve az autóúttól ötven méterre fordultak meg az utasszállítók és indították be a hajtóműveket a felszálláshoz. Azért lóhátról sem elhanyagolható élmény az ilyen, de ezek a patások meg se rebbentek. Ménesben, sok hektáron szabadon töltik a munkamentes órákat szezonban. Szezonon kívül pedig ugyanott legelnek. Megszokták.

A GB rendszámos kísérőautók a lovasok előtt és után is és néha mellettük is biztosították az útvonalat, és szedték a leeső lótrágyát az üdülőövezetben amin áthaladt a csapat. A teljes civilizációs spektrumon át kellett lépdelni. Indulás az olajfáktól, át a kétsávos autóúton, reptéren, értelmezhetetlen körforgalmon, csillogó nyaralóövezeten, ahol egy kövér szamár is lakott és az elhanyagolt putrihangulaton is, mielőtt újra az emberszem elé tárult volna a tenger végtelensége. Görögország őszinte volt és így is gyönyörű.

- Megjöttünk! - érkezett meg először az érzés a résztvevők szívébe, miután leereszkedtek a lovasok egy nyugodtabb tengeri öbölbe. Lenyergelték a lovakatat. Egy nagyobb szikláról vagy férfitérdről aztán vissza lehetett szállni lóhátra, és bemelegítésként egy sétát tenni az egyre mélyülő tengerben, könnyen követhető, egyértelmű utasítások mentén. Kissé sz

eles nap volt, mely biztosította a felár nélküli extra ringatózást lóháton, miközben lemoshatatlan mosollyal lépdeltek egymás után a lovasok a szügyig érő kékségben, majd felsorakoztak szemben a végtelen horizonttal, sziklákkal a hátuk mögött.

- Kettesével úszunk be! Lóhátról indulunk és amikor azt mondom, hogy MOST, akkor le kell úszni a ló mellé a bal oldalára, a szíve mell és csak annyit csinálni, amit én! Úsztok a ló mellett és vigyáztok a lábatokra - hangzott el az iránymutatás - Vezetéken fogtok jönni, úszás közben a ló hátán nem lehet súly, ahogy a tietekén sincs! Amikor kifelé jövünk és azt mondom újra, hogy MOST, akkor gyorsan visszaúsztok a ló hátára és együtt kiemelkedtek a vízből!

A víz enyhén hullámzott, mikor az első ló-lovas páros elindult a végtelen felé ahol minden egyre egyértelműbbé és könnyebbé vált. Hamar kifogyott a ló lába alól a talaj és a sós vízben tempózva haladt előre a szokatlan közegben lovasával a szíve mellett.

- Ne harapj Viktória! - hangzott el a pajkos kérés, miközben a hátsó ló finoman az első tudtára adta, hogy egy picit mehetne tempósabban is. - Amit adsz azt kapod vissza, tudod a Karma! Ne harapj! - hangzott a viccelődés a mindenkék közegben, ahol a létezés végtelenül

egyszerűnek tűnt abban a néhány percben. Létezni és átkarolni miközben siklik a lovas a hullámokon és semmit se csinálni, a karma törvényszerűségeit hallgatva a tenger mondandójának zenei aláfestésével. Aztán eljött a forduló ideje, valahol a mélységben és újra láthatóvá vált az egyre közelítő partszakasz. Gyorsan fogytak a tengeri méterek, és csökkent a távolság is a lovak patája és a tengerfenék között. Majd elfogyott.

- Készülj.... - szólt a vezető lovas - Most! - majd ahogy ezt kimondta, összefolytak az események. A lovasok felkerültek a lovak hátára, kiknek lába stabil talajt fogott a hullámzó tengeri közegben, majd fülig érő mosollyal kisétáltak a többiekhez. Ilyen gyorsan és mélyen kevés élmény válik az ember részévé olyan jó értelemben vett, visszafordíthatatlan módon. A lovak és a lovasok onnantól kettesével úsztak be- majd kifelé is a tenger hullámain, váltott vezető lovakkal, de mindneki azzal a jószággal akivel végig lovagolt a tengerpartig. Fotózkodás, bohóckodás, vagy csöndes tengeri ringatózás volt a szabadidős program amíg a többiek kerültek sorra. Az érzés, amit a hullámzó tenger ad, az egy helyben ringatózó ló hátán semmivel össze nem hasonlítható.. Néha egy-egy hullám egy picit szelíden a part felé is terelte a fél tonnás jószágokat, de azt sem tolakodva.

Végéhez közeledett a tengeri élmény. A már jól ismert szikláról visszamásztak a lovasok a hátasaikra, majd átlépdeltek a kövér szamár, üdülőövezet, nagy pálmafa, utasszállító repülő és sajátságos vezetési stílus elegyén. A meglepetéseknek azonban még nem lett vége a magyarok számára. A legidősebb ló ugyanis huszonötödik életévében még heti négy-öt nap levitte a turistákat a tengerhez. Ő tizenegy éve került a helyi tulajdonoshoz. Az első lova, kiváló karakterű, jó fizikummal rendelkező sodrott patás jószág. Magyar. 2011-ben vásárolta Athénban egy kamionról a gazdája, amelyről feltételezhető, hogy kutyaeledelnek szánták az itthoni gazdái. Ilyen a karma. Igazságos és törvényszerű.

Tapasztalat csere és élménybeszámoló kísérte a lovak ebédjét, melyet zabos zsákokból fogyasztottak, a kétlábúak pedig a szezonális gyümölcskosárból. Hálatelt szívvel ért véget a lovas tengeri élmény.

A magyar lovas csapat a teknőstojások homokos partszakaszán pihente ki a délelőtt élményekkel teli fáradalmait, ahol fordított hokedli formák őrizték a közel ötven napja pihenő teknőstojásokat a turisták elől. Nem is hiszi ott el az ember, hogy lehet olyan szerencsés, hogy ezt a megismételhetetlen pillanatot élőben megfigyelje, de aznap a Jóisten minden kétséget kizáróan a tenyerén hordozta a lovasokat. Hét féltenyérnyi teknősbébi első útját kísérhették végig a tengerhez, amely életreszóló élmény. Kitörnek a tojásokból, ki egy kupacban, ki egy másikban és a Nap fénye elől menekülve elkotornak a tengerig. Ötven, vagy száz év elteltével ugyanide elhozzák majd a tojásaikat és azokat is magukra hagyják. Aztán ötven napig azok is pihengetnek majd a homokban, majd előbújnak a tojáslakók és elmagyarázzák néhány percben miről is szól az élet a kétlábú közönségnek.

Végéhez közelít ez a beszámoló, elfogyni látszanak a karakterek, így nem esik szó a sziget boszorkányos, kénes tengeri közegéről, a kalózhajóról, a kikötői teknős legendájáról aki már Trianon előtt a lepattanó halakra ment a kikötő halászhajóknál és jobban ismerik a kapitányokat, mint ők magukat. A tilos jelzéssel útjelzett világitótoronynak se jut most elég betű sajnos, mint ahogy a csikónak álcázott falbella vagy kislóféle sem kerül most lekrónikálásra, aki még indulás előtt belevetette magát a hullámokba és úszott egyet Kefalóniával a háttérben. A gumicsónakos szigetkör sem kap hangot most, amelyre a

viharos tengeren került sor, amikor más nem futott ki, de bízni lehetett a kapitányban a fehéredő ujjak nyomán, minden egyes több méteres repülésnél a becsapódás előtt a tenger hullámain. A szél miatt egy hullámvasutas kék-barlang-kék-hullám-barlang-barlang-kék élménnyel lehetett gazdagodni mielőtt a fehér homokos öblökben belevetette magát az ember a türkizkék mélységbe jól irányzott, és kevésbé jól irányzott fejesekkel. Egyszerűen nincs hely érdemben szóvá tenni a festett kukákat sem, a steaket lopó macskát, aki a pergolán ette a zsákmányát, miközben a valakikutyája nyüszögve ütötte bottal a nyomát a sziklaszirten. A hold fénye, aznap újra csillogásnak indult a végtelen fekete víztömegen vacsoraidőben és irányt jelzett az Esthajnal csillag is. Talán csak egy zárómondatra marad igazán tér és idő, mely minden egyes szuveníren és emlékcsomagon megtalálható, amely összefüggésbe hozható a szigettel:

“Protect your Karma!”

Poszeidon sziklaarca a Jón-tengeren