Kik visznek lóháton a világ körül? 2.rész
- Éva Ledniczky
- Jul 29
- 5 min read
Updated: Jul 30
LEDNICZKY ÉVA - a Lóháton a világ történet egyik főszervezője, író, grafikus, önismereti tréner, ménesgazda
“A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.”
/Mohammed Ali/
Az állatok és a természet szeretete átszövi Éva mindennapjait. Ez a belső tűz, szenvedély ami igazán élteti. Sok szőrös, és/vagy szőrös és patás négylábú kíséri az életét, melyek sokszor rossz körülmények közül kerültek hozzá. Van azonban egy-két megvalósult gyerekkori álom is, ők hivatalos tenyészetekből. Valós állatmentésről nem lehet az esetében beszélni, mert ezek a jószágok kivétel nélkül mind nála is ragadtak. Két és fél évtized alatt (büszkén meséli), hogy mindössze egyet gazdásított. Bár szeretett volna többet, de cselekvésig ez soha nem fajult el.
Gyermekkorát Budapesten töltötte, betonrengetegben, így tanulta meg becsülni minden talpalatnyi zöld, fű, fa, virág jelentőségét. Mert számára nem ez volt a természetes. Hörcsöge lehetett mert az fért el az akváriumban. A lovakkal közös út kilenc éves kora körül kezdődött:
- Anyai nagymamám bár erdélyi származású, a Dunakanyarban volt egy kis parasztháza, kis kerttel, ahova minden hétvégén leutaztak a papával. Dömös környékén, a 11-es út mentén legelésztek lovak, akiket addig-addig csodáltam, amíg egyszer elmehettem egy futószáras oktatásra. Ott eldőlt minden.
Attól a naptól nekem kellett mindig este locsolni, hogy mehessek lovagolni és akkorák voltak a locsolókannák mint én. Nem kötöttünk barátságot, bár az évtizedek alatt ez sokat finomodott.
Másképp zajlott a lovas oktatás mint most, két órát voltam futószáron, aztán mentem terepre. Az első vágtáim egyike Esztergomig tartott. Ha leestem visszaszálltam. Első körben három évig tarthatott ez a lovas álom.
Nem én voltam az első, sem az utolsó a családi legendárium szerint aki Ledniczky névvel ló közelbe került. Az apai ágam felvidéki gyökerekkel rendelkezik, dédpapám volt az, aki sokat állt a lóversenypálya szélén valahol az akkori Magyarországon, majd őt követte apám, már a fővárosban. Az előttem érkezetteknek, testvérenek, unokatestvérnek még a Nemzeti Lovardába szólt a lovas gyakorlati helyük, de ők nem maradtak lovon sokáig. Unokahúgaim, unokaöcsik néhány alkalommal voltak lovon, lóközelben, de ez a szerelem ami engem kísér, ez nem fertőzte végig a családi oldalágakat.
A sors fura fintora, hogy anyukám jutott egy öreg sportpónihoz néhány éve a Schockemöhle istállóból az unokáknak, aki ön- és közveszélyes volt eredetileg, de átminősült a sok munkának és türelemnek köszönhetően. Aztán belőle lett nyugdíjas éveire lótartó, egy nyugdíjas lóval.
Dernovics Katával és a Lóháton a világ csapattal az ismetettségünket egyébként ez a jószág hozta meg, rehabilitációra érkezett abba a lovardába, amit ő üzemeltet. Kata nem kereste az ismeretséget, de csak ő tudta ott megfogni, én pedig nem voltam mindig kéznél. Ellátni pedig el kellett. Aztán elkezdünk beszélgetni...
Éva nem érkezett sem kimondottan lovas családból, sem kimondottan lovas közegből, még csak a fő csapásirányt sem jelentette az életében a lóval való kapcsolat.
Nemzetközi rendezvényeket szervezett, nyomdai előkészítést tanult és dolgozott is benne, ahonnan jött a grafika, ami magával hozta a webdesignt is. Nagyon hamar Londonban, majd az olimpiai éremtervező csapatban találta magát szó szerint egy ceruzával és egy papírral.
- Azt hiszem ott éreztem meg, hogy semmi sem lehetetlen, de legalábbis azok a korlátok amiket felálítottam magamnak, vagy felállítottak nekem nem is léteznek. A mai napig nem is látom őket, sokszor még akkor sem amikor többen mondják, hogy ott vannak. Én az utat látom. Kijelölök egy célt és megjelenik az út is.
Már tudom, hogy én így működöm.
Később jött egy légiutaskísérő villámkarrier Írországban, majd itthon újra a pénzügyi szektor, amitől hamar besokallt és gyökeresen változtatott az életén.
- Eladtam nagyon sok ingóságomat, gyakorlatilag felszámoltam az életemet, legalábbis akkor azt hittem és elköltöztem egy Pest megyei lovardába és vettem egy angol telivért. Ő ma már 22 éves, bejártam vele a Dunakanyar térséget, ott is él a csikójával, ménesben nagy legelőn, bár azóta már ők is többször költöztek és én is.
Olyan élethelyzetben voltam akkor, hogy dönthettem: vagy én nyomom meg a Reset gombot, vagy megnyomják helyettem. Én nyomtam meg, és ezért a döntésért az összes nehézséggel együtt amit hozott, nagyon hálás vagyok magamnak.
Éva sok mindennel foglalkozott, könyvet is írt, de hogy jött a lovas hivatás vajon?
- Nem kerestem igazán, hozta magával az élet mindig, én pedig a lehetőségekhez fejlesztettem a képességeimet. Ilyen volt a Lópofa Mozgás- és Képességfejlesztő képzése, néhány rövidebb szabadidomító kurzus és aztán a MATE Ménesgazda képesítése.
Megjártam már addigra Zakinthoszt a Lóháton a világ csapatával, és épp a felsőfokú szakképzésre jártam Keszthelyre, mikor kaptam a lehetőséget, hogy az egyetem mellett utazhassak is túravezetőként, külföldre. Én pedig beleálltam a lehetőségbe, ami mára hivatássá nőtte ki magát. Hiszek abban, hogy életünk végéig tanulunk, és én magam szeretek is, főleg mióta nem kötelező. Előtte azért meggyűlt velem a baja a szüleimnek és a tanáraimnak is.
Ha nem a hegyek, akkor a puszták világa...
- Hosszabb kihagyás után kamaszkoromban Sarlóspusztán volt alkalmam először igazán újraélni a szabadság érzését lóháton, a Kiskunsági Nemzeti park nem hivatalos homokos vágtaszakaszain. A nyarakat nagykamaszként már ott töltöttem lóháton. A másik nagy szerelem, ami inkább fajtaszerelemként indult, az az Ópusztaszeri Akhal Teke ménes. Nagyon kevesen tudják ma azt a világon amit ők, vagy akár hasonló minőségben. A világjárvány után kezdtem el ott is lovagolni és jött egy újabb szerelem a telivérek után, az ahalok...melynek gyümölcse, Lelkem, a hároméves sárga ahal - félvér kanca. De ez már egy másik végeláthatatlan történet...
A Lóháton a világgal közös projektek számokban...
- 8 közös úticél, 7 ország, mely idén még 9-re, de inkább 10-re bővül, sokezer kilométer, rengeteg barátság, szakmai kapcsolatok, megszámlálhatatlan életreszóló élmény.
Első vágta az Atlanti-óceán partján... ez egy mérföldkőnek tűnik a Lóháton a világ csapatban...
- 2023. április 27. Melides, Portugália... - egyébként a vágta intézményét, arra a nemzeti parti szakaszra mi vezettük be, addig nem lehetett csak sétálni. Az óceán egyébként most sem mindig engedi ott a magasabb jármódokat, vele nehéz, de legalábbis nem érdemes vitatkozni. A Lóháton a világ csapatának kobakba már lehet...
Végezetül...lótrágya és lovas utak. Van összefüggés vajon?
- Nem tudom, de ahol bevétel van, ott kiadás is - tartja a mondás. Ez a lovazás része. Én rengeteg lótrágyát szedtem és vélhetően még fogok is valamennyit. Akinek már volt lova aki valaha kólikás tünetet produkált, azt tud örülni a trágyának igazán. Nekem volt. Télen, a cserháti sárban dagonyáztam föl- le a hegyen éjszaka a telivérrel a lócitromot várva. Ami alkut én ott megkötöttem minden természetfeletti és alatti lénnyel, hogy ezt többet ne forduljon elő azt össze se tudom számolni, de mindhez tartom is magam. Az egyik a lóséta. Akkor is viszem ha nincs baj.
Aztán egy kicsit ez az örömöm túlszaladt. Önkéntes alapon is szedtem a lótrágyát, lovaglásért cserébe is, lovasíjász edzések bemelegítéseként is, és életvitel szerűen, munkaköri kötelességként is az Alpokban. Szeretem is egyébként, szerintem jobb, mint bármelyik edzőtermi foglalkozás, csak szétmennek az izületeim és ha már tollat és ceruzát is érdemben adott a kezembe a Jóisten, akkor valahol kötelességem azokra is vigyázni.
Célok...
- Megyünk tovább együtt a kijelölt úton...
Ha szeretnél Évától részletes túrabeszámolókat és lélekportrékat olvasni, a https://dunakanyarlovas.hu/olvasosarok/ - oldalra kattintva megteheted.
Comments